1980 utáni állami anyakönyvek elérhetővé tétele.
Tisztelt Cím!
Szeretnék érdeklődni, hogy az 1992-ig terjedő, már nem védelem alá eső(ha jól értelmeztem) állami halotti anyakönyvek másodpéldányait tervezik-e a közeljövőben elérhetővé tenni? Két dédszülőm halotti bejegyzését szeretném felkutatni. Amennyiben van rá mód és jól értelmezem a jogszabályt, úgy szeretném megkérni az ügyben illetékes személyt(eket), hogy szíveskedjenek elérhetővé tenni a következő településeket érintő mikrofilm együtteseket:
Inke, Somogy megye, Magyarország, állami halotti kivonatok, 1980-1992-ig.
Zalaegerszeg, Zala megye, állami halotti kivonatok, 1980-1992-ig.
Köszönettel:
Németh csaba
Best Answer
-
Kivéve amikor megsemmisült vagy elveszett másodpéldányt pótoltak (például az 50-es években több budapesti kerületben), a másodpéldányok ugyanakkor készültek, mint az eredetik. Az eredeti maradt az anyakönyvi hivatalban, a másodpéldányokat pedig időnként beküldték a központi levéltárba. Ez a folyamat 1980-tól megváltozott; akkortól csak az anyakönyvi hivatalban tárolt példány létezik.
Az adatmegőrzési szerződéseket az FS a levéltárakkal kötötte, nem az anyakönyvi hivatalokkal, tehát 1980 utáni anyag egyáltalán nem állt és nem áll rendelkezésükre.
Úgy tudom, hogy a kormányablakon keresztül lehet 1980 utáni anyakönyvi bejegyzésekről tájékoztatást kapni, de külföldiként én azt nem tudom használni.
2
Answers
-
Másodpéldányok csak 1980-ig készültek.
0 -
Köszönöm a gyors választ! Ez azt jelenti, hogy akkor ne is várjam a további, 1980 utáni képeket?
0 -
Mivel nincsenek, nem igazán volna hasznos várni rájuk....
0 -
Ezt valahogy megéreztem én is... 😄 A kérdésem inkább arra irányult volna, hogy lesz-e esetleg folytatva a másodpéldányok készítése, majd azok feltöltése, nyilvánossá tétele vagy bármilyen formában kereshető adatbázis létrehozása. Erre vonatkozólag szerettem volna információhoz jutni, de úgy látszik nem jó helyen tettem fel a kérdésemet. Azért köszönöm a választ.
0 -
Értem, köszönöm, hogy mindezt megírta! Ez esetben marad a kormányablaknál érdeklődés.
0 -
Kedves Csaba,
A válaszok, amelyeket korábban kapott a kérdésére más - Önhöz hasonló - felhasználóktól származnak, ezért csak általánosságban igazak. A FamilySearch birtokában lévő minden mikrofilm felvétel fel van töltve az oldalra, amely Magyarországon volt fényképezve, de dolgozunk rajta, hogy az eredeti anyakönyvek tulajdonosaitól engedlélyt kapjuk a gyűjtemény bővítésére. Pontos határidőt sajnos nem tudok mondani, de a magyar nyelvű Community csoportban közleményként ki fogjuk írni, amikor ez megtörtént.
Üdv,
FamilySearch Support Hungary Team
2 -
Kedves 1548HB!
Nagyon köszönöm a tájékoztatást, figyelni fogom a community-t. Nem tudom, hogy hányan olvassák az itt feltett kérdéseket az önkéntesek közül, de Önnek és nekik is hálásan köszönöm a munkájukat!
Tisztelettel:
Németh csaba
0 -
Tudomásom szerint az 1980 utáni anyakönyvek az önkormányzatoktól kérhetőek ki, nem kellett beküldeniük a levéltárakba.
1 -
Nem ismerem a jelenlegi, pontos jogszabályt, de egy ismerőstől úgy tudom, hogy minden településnek az adott járás kormányablakához kellett beszolgáltatnia az összes összegyűjtött anyakönyvet. Ez jelenleg is folyamatban. Több esetben még az önkormányzatnál kell érdeklődni. Valamelyik helyről meglesznek a bejegyzések majd!
0 -
Akinek van magyar Ügyfélkapus hozzáférése, az 1975 után elhunytak halálozási idejét (és sokszor a helyét) is megtudhatja a rendszerből (nem hivatalos, de a kutatás céljának megfelel). Ingyenes, bárki bármennyit lekérdezhet, de a születési dátum megadása kötelező, a születési vagy egyéb név is kell, de az pontosan úgy, ahogy a rendszerben szerepel, tehát nem mindegy, hogy o vagy ó, ö vagy ő, i vagy y, egy vagy két keresztnevével szerepel a személy, stb. A többi rovatba elég .. (két darab pontot) beírni. Érdemes próbálkozni mindenféle variációval. A két pont helyét nem pótolja a rendszer, tehát pl. az anya vagy a házastárs nevét innen nem lehet megtudni, csak a halál idejét és esetleg a helyét. Ha a lekérdezésre a válasz "nem azonosítható", akkor nem talája az illetőt a rendszer (pl. 1975 előtt halt meg) vagy több személy is van a megadott adatokkal. Ha az üzenet "tájékoztatás nem adható", akkor valószínűleg él még az illető.
Itt van a link: https://magyarorszag.hu/szuf_fooldal#ugyleiras,3225f4ac-100f-4bca-83e3-25d7f71dff5f%2Ctajekoztatas_kerese_elhalalozott_szemelyrol
1 -
Kedves GAnna8!
Hálásan köszönöm, hogy részletesen leírt mindent. Tudtam róla, hogy van ilyen opciója az ügyfélkapunak, de sehogy sem tudtam előhívni az oldalon ezt a részt, ami a linken is látható.
Még egyszer köszönöm a segítséget!
0 -
Összeírtam ezt egy doksiba és írtam hozzá egy javasolt keresési stratégiát. https://docs.google.com/document/d/e/2PACX-1vRcHAJxPcfmwYS0RZ6gf2xWHVRVwHMnmak2REYOPiWHxFKl8VZww1u0kjaMNImvqK5GN8dsq04L2iLR/pub
1 -
Roland David, nagyon köszönöm, hogy szánt időt arra, hogy mindezt összeállítsa, megossza velem. Már korábban GAnna8 , is írta ezt a lehetőséget. A nevek, adatok hosszas variálása után, már korábban sikerült megtalálni felmenőimet az adatbázisban.
Még egyszer köszönöm a segítséget mindenkinek!
0